Szerelem ez, gondolta Lily, ahogy mintha vásznával bíbelődött volna, párolt és leszűrt szerelem; szerelem, mely tárgyát megragadni sosem akarná; szerelem, amit matematikusok éreznek képleteik, költők verssoraik iránt, és mintha az lett volna a célja ennek a szerelemnek, hogy a világon szétoszolva az emberüdv része legyen.

Gyakran félt így - irdatlan küzdelem volt ez a bátorságért: "én ezt látom, én ezt látom", hajtogatta; s hogy így magához szorítsa, ne eressze látomásának legalább valami szegényes kis töredékét, miközben ezerszeres erő akarta eltépni az egészet.

Részei lettek annak a valószerűtlen, de átható és izgató mindenségnek, ami a szerelem szemével nézve a világ.

...érezte, igen, hogy az élet, mely elkülönült kis események sorozata, s ezeket egyenként, sorjában éljük át, kígyózó-hullámzó egész, mely hol feldobja, hol sodorja magával az embert, s a partra csobbantja végül.

Van, ahogy van, a dolog most már valahogy biztos csakugyan van.

Ügylet bonyolítódik, ő áll az egyik oldalon, az élet a másikon, s ezen a csereüzleten mindig is ő akart nyerni; olykor elbeszélgettek (ha ő egyedül ült); akadtak, emlékezett rá, nagy békülési jelenetek; hanem többnyire, s ez különös, be kellett vallania, azt érezte, hogy amit életnek nevez, rémséges, ellenséges, lecsap ránk, ha hagyjuk.

...kardjának élét az élet felé fordítva...

S úgy érezte, megint kettesben, szemtől szembe kerültek, ő maga s ellenfele, az élet.

Mint minden érzés, mely felénk irányul, gondolta Mrs. Ramsey, ez is csak szomorúságot okozhat.